2018. márc. 26.

Emberi dolgok

A minap az eszembe jutott egy régi közmondásunk átírási lehetősége, ami passzol a szelíd tervezői szemléletemhez.
Korábban többször írtam, hogy a szelídítést alapvető emberi tulajdonságunknak tekintem, úgy mint a tervezést is. Mindkét folyamat mögött tudatos döntések állnak, szándékok kifejeződései. Ezekből született meg bennem az az egyszerű evidens mondás/kifejezés, hogy:

TERVEZNI EMBERI DOLOG!
(...mint ahogy tévedni is...)

 

2018. jan. 24.

Kalcsó Melinda pszichológus gondolatai a szelídítéssel kapcsolatban



A szelídségről a magam szakmája felől felvetődik a kérdés, vajon mit is rejthet ez? Mitől szelíd egy ember? Milyen az, aki szelíd? Vagyis mit kell elérnie egy lakókörnyezetnek/otthonnak ahhoz, hogy ez a nagyon ízletes kifejezés rámondható legyen a lakójára?

A környezet fontosságának tekintetében számtalan vizsgálat bizonyította, hogy a jobb szocioökonómiai státuszú népesség körében, ahol nem csak jobb anyagi körülmények, hanem komfortosabb/igényesebb/embert szolgálóbb lakókörnyezet is van, szignifikánsan alacsonyabb a pszichés zavarok előfordulási valószínűsége. Ezt kiegészítendő az interszubjektivitás-elmélet képviselői vallják, hogy a pszichés gondok egy kiegyensúlyozott környezetben mérséklődnek.

A szelíd embert az, aki nem feszült. Értendő ezt fizikai feszülésre és lelkire egyaránt (hiszen a psziché és a szóma egy „dobozban” van: a feszültségektől mentes ember izomzata sem mutat merevséget). A feszültséget olyan sok mindent eredményezheti, hogy ezt felsorolni is reménytelen küldetés, de ami egy otthon kapcsán talán a leginkább értelmezhető az a frusztráció. Vagyis az akadályoztatottság valamiben, amit épp az otthonunktól várnánk. Létezik egy frusztráció-agresszió hipotézis, miszerint aki frusztrációt szenved el, az nagyobb valószínűséggel válik agresszívvé is (és ezt nem csak a patkány-kísérletek bizonyítják, hanem a Snickers reklám is J).  A frusztráció felhalmozódás az, amely megjelenhet a feszült magatartásban, az együtt élő emberek viszonyának negatív befolyásoló tényezőjeként, és okozhat kisülést, ami alap temperamentum és személyiségbeli adottságoktól függően az ideges gesztustól a pofonig és még tovább terjedhet. Egy lakótér kapcsán ez az igény-kielégítetlenségből adódó frusztráció csökkenthető vagy eliminálható. (A személyiségből eredő sajátság aligha. Nem kérdés, hogy a lakókörnyezet milyensége visszahat a pszichés komfortunkra és a viszonyrendszerünk bizonyos minőségeire, de alapvető sajátságainkat -pl.: frusztrációtolerancia-szint, agressziószint, problémamegoldó képesség, konfliktuskezelési képességek, érzelmi igénybevehetőség- legfeljebb átmeneti és kismértékű moderálásra tudja késztetni. Mint ahogyan az esetleges személyiségproblémákat sem tudja kiegyensúlyozni. A bebörtönzöttek jelentős hányada (a kutatások a 80-20%-os arány között jelzik) az antiszociális személyiségzavarral küzd: mai napig épphogy mértékben kezelhetőnek, de semmiképp nem „gyógyíthatónak” tartják.)

A frusztráció mentesség a szervezetünk szintjén is értelmezhető: a testünk akkor van jól, ha minden igénye kielégítésre került (nem éhes, szomjas, fáradt stb.), vagyis egyensúlyban, homeosztázisban van. A szelídség létrejöttéhez nem csak a fizikai, hanem a pszichés igények kielégültségére is egyaránt szükség van. A kielégülés azonban igen komplikált dolog: nincs standardja, csak egyéni szintje. Vagyis a szelídséghez vezető környezet mindenkinél más lesz, pont abból és pont annyi, amire szüksége/igénye van. A fizikai és belső egyensúly megvalósulása kapcsán az emberi motivációk rendszere (Maslow) értelmezhető úgy is, mint azok az univerzális igények melyek megtámogatását/ kielégülésének segítését az otthonunktól várjuk. 

A fizikai/ fiziológiai igények kielégítése nem szorul magyarázatra, miközben egy rossz világítás, egy kényelmetlen elrendezés, egy helység szűkössége, de akár rossz szellőzése okozhat feszültséget. A biztonság és védettség igénye fizikai (vagyis bántástól, sérüléstől és sértéstől mentes) szempontból egyértelmű, intrapszichésen viszont az érzelmi megtartást, elérhetőséget és érzelmi igények kielégülését képviseli. (Anya-gyermek viszonyban azt, hogy anya akkor is elérhető érzelmileg, ha épp csúcsra jár a hisztim, reagál rám, megnyugtat, együttérez, felráz, kizökkent és erre mindig számíthatok.) Egy otthon tekintetében ez az érzelmi biztonság adódhat a helyhez való érzelmi ragaszkodásból, abból, hogy érzelmileg jelentőséget képviselő tárgyaim, tereim közt lehetek. Benne van a kötődés igénye is. A szeretet és valahová tartozás motivációját élhetjük meg azokban a terekben, melyekben együtt vagyunk. Ennek az optimuma, kinek milyen közelség-távolság igénye van, leképződik a térelrendezésben, a zsúfoltságban, a szellősségben, a bútorzat típusában stb. Ezt az igényt a közös helységek és az intim terek tudják képviselni, mint a nappali, a hálószoba. A szülői pár kapcsolati zűrjét fokozza, ha nincs mód nyugodtan még beszélgetni sem, mert zavarják vele a gyermeket, így frusztrálódhat számtalan igény, mely végül az egymás iránti szeretetet tépázza meg. Az elismerés, mint kinőhetetlen nárcisztikus igényünk képviselődhet olyan módon, hogy kellő figyelem juthasson mindenkire. A fókuszban lét megélhetőségével nő a saját fontosság élményünk, ezáltal szorosabban kötődünk azokhoz, akiktől ez a vágyunk kielégítődik. Ellenkező esetre példa a konyha, amely a ház legeldugottabb helysége, és a főző nő folyton úgy érzi, rá senki sem figyel, hovatovább senkinek nem is fontos, mely minden más családtag frusztrációs szintjét növeli. Kognitív szükségletünk, a tudás, a gondolkodás, az értelmi igénybevétel, fejlődés, megértés és megismerés vágya vetül bele az olvasó/ dolgozó sarkokba, szobákba, ahol ennek a kielégítése célzódik meg. Frusztrációja, az elmélyülés lehetőségének elvétele, a szellemi megmozdulás ellehetetlenítése gyakran okozza a „félember” érzést: egyoldalú fizikai elfáradást, szellemi tompaságot, nehezen megfogható pszichés diszkomfortot. Az esztétikai igény, a szépség az ízlés szerinti tetszés már olyan magas motivációs szintnek minősül, amelyre alacsony szocioökonómiai státuszú embereknél szinte alig jelentkezik (aki éhezik, ritkán töpreng az art deco íveinek szépségén). Azonban egy otthon harmóniája, rendezettsége, ízlésessége jól reflektál arra, hogy lakója, milyen kielégítettségű alacsonyabb szintű motivációi tekintetében: ugyanis, ha az alsóbb motivációk kielégítetlenek (frusztrálódnak), akkor az esztétikum csorbát szenved. A rend vagy rendetlenség belső állapotunk leképződése, mely szűken értelmezve annak jelzése is lehet, hogy valami akadályoztatottság szabotálja e motiváció megélhetőségét. Végül a legmagasabb szintű, szintén nem mindenkinél megjelenő motiváció az önmegvalósítás: a bennünk rejlő potenciál kibontakoztatásának vágya, az alkotás önmagunkból, melynek színtere az otthon bármely pontja lehet: a konyhatündérnek, a konyhája, az alkotó férfinak a kamrája, a gyermeknek a szobája/játszósarka. Ez akkor képviselődhet jól, ha saját önkiterjesztő törekvéseinkkel tisztában vagyunk. És ide kapcsolódik be egy újabb frusztráció-pont: gyakorta jelenik meg, hogy az emberek fontosnak gondolnak és képviselni szeretnének életterükben valami olyat, melyre valójában nem vágynak: példaként az apa, aki a nappaliban dolgozik, mert fontos, hogy a gyerekével együtt legyen, miközben halálra idegesíti, hogy nem hagyják nyugodtan dolgozni. A saját igények tisztánlátása elengedhetetlen ahhoz, hogy ne teremtsünk magunknak feszültséget termelő tereket/elrendezést.

A kielégített igények azonban önmagukban nem mindig jelentik azt az egyensúlyt, ami a szelídség is képvisel. Ugyanis sokféle egyéb elvárás is van egy otthonnal kapcsolatban (ez már végképp nem az én asztalom). Ugyankkor Freud atyánkat idézném, aki a fejlődés lehetőségét az optimális frusztrációban látta. (Ha a gyereknevelésre gondolunk, akkor érthető: mindig a gyermek képességeit optimálisan megterhelő feladat képes fejlődést eredményezni.) Egy otthonnak számtalan olyan pontja van, mely ezt hivatott képviselni, azonban frusztrációt csak akkor okoz, ha ez nem optimális mértékű.

Egy másik felvetés a szelídítéshez a pszichés rutin. Mindenkinek van egy megnyugtató, saját balanszának megteremtésére fordított rutinszerű működése, amit nagyrészt tudattalanul jár be nap mint nap. Olyan sajátos igények ezeket, melyekhez ragaszkodunk és inkább lelki értelemben van rájuk szükségünk, mintsem racionális vagy fizikai értelemben (ilyen a kertben fogyasztott reggeli kávé). De ebben is lehet frusztrálódni. Egy ház előszobája az átzsilipelés a külvilágból a belső, intim szeretet-kapcsolati térbe. A külvilági szerepek levétele, az áthangolódás a külsőből a bensőségesbe. A tisztálkodó helységek, melyben önmagunk fizikai leplezetlen testével kettesben lehetünk: annak a megteremtése, hogy jóban legyünk a testünkkel, hogy szeretni és ápolni tudjuk. Legyen megállóhely, és elvonulást jelentő tér, a befelé figyeléshez, az önmagunkban léthez, ahol szerepektől és funkcióktól mentesen magunkkal kétszemközt lehetünk. Tudjunk felpezsdülni, erőt gyűjteni, felszívni magunkat, aktivitás szintet fokozni. Sorolható még, de valójában az egyén dönti el, hogy az ő belső rutinja mit kíván, s ez valódi igény vagy csak önmaga felé támasztott elvárás.

Az otthon szelídítő küldetése pszichológiai szempontból arról szólhat, hogy megtámogassuk a bennünk lévő egyensúlyra törekvést, tudomásul véve önmagunk egyéni egyen-súlypontjait és egyen-ellen-súlypontjait. Ezzel a kisimult(abb) működéssel könnyebb önmagunkkal és így másokkal is jól együtt lenni, s a világgal is kiegyezni.