A
szelídségről a magam szakmája felől felvetődik a kérdés, vajon mit is rejthet
ez? Mitől szelíd egy ember? Milyen az, aki szelíd? Vagyis mit kell elérnie egy lakókörnyezetnek/otthonnak
ahhoz, hogy ez a nagyon ízletes kifejezés rámondható legyen a lakójára?
A környezet
fontosságának tekintetében számtalan vizsgálat bizonyította, hogy a jobb
szocioökonómiai státuszú népesség körében, ahol nem csak jobb anyagi
körülmények, hanem komfortosabb/igényesebb/embert szolgálóbb lakókörnyezet is
van, szignifikánsan alacsonyabb a pszichés zavarok előfordulási valószínűsége.
Ezt kiegészítendő az interszubjektivitás-elmélet képviselői vallják, hogy a
pszichés gondok egy kiegyensúlyozott környezetben mérséklődnek.
A
szelíd embert az, aki nem feszült. Értendő ezt fizikai feszülésre és lelkire
egyaránt (hiszen a psziché és a szóma egy „dobozban” van: a feszültségektől
mentes ember izomzata sem mutat merevséget). A feszültséget olyan sok mindent
eredményezheti, hogy ezt felsorolni is reménytelen küldetés, de ami egy otthon
kapcsán talán a leginkább értelmezhető az a frusztráció. Vagyis az
akadályoztatottság valamiben, amit épp az otthonunktól várnánk. Létezik egy frusztráció-agresszió
hipotézis, miszerint aki frusztrációt szenved el, az nagyobb valószínűséggel
válik agresszívvé is (és ezt nem csak a patkány-kísérletek bizonyítják, hanem a
Snickers reklám is J).
A frusztráció felhalmozódás az, amely
megjelenhet a feszült magatartásban, az együtt élő emberek viszonyának negatív
befolyásoló tényezőjeként, és okozhat kisülést, ami alap temperamentum és
személyiségbeli adottságoktól függően az ideges gesztustól a pofonig és még
tovább terjedhet. Egy lakótér kapcsán ez az igény-kielégítetlenségből adódó
frusztráció csökkenthető vagy eliminálható. (A személyiségből eredő sajátság
aligha. Nem kérdés, hogy a lakókörnyezet milyensége visszahat a pszichés
komfortunkra és a viszonyrendszerünk bizonyos minőségeire, de alapvető
sajátságainkat -pl.: frusztrációtolerancia-szint, agressziószint,
problémamegoldó képesség, konfliktuskezelési képességek, érzelmi
igénybevehetőség- legfeljebb átmeneti és kismértékű moderálásra tudja
késztetni. Mint ahogyan az esetleges személyiségproblémákat sem tudja
kiegyensúlyozni. A bebörtönzöttek jelentős hányada (a kutatások a 80-20%-os
arány között jelzik) az antiszociális személyiségzavarral küzd: mai napig
épphogy mértékben kezelhetőnek, de semmiképp nem „gyógyíthatónak” tartják.)
A
frusztráció mentesség a szervezetünk szintjén is értelmezhető: a testünk akkor
van jól, ha minden igénye kielégítésre került (nem éhes, szomjas, fáradt stb.),
vagyis egyensúlyban, homeosztázisban van. A szelídség létrejöttéhez nem csak a
fizikai, hanem a pszichés igények kielégültségére is egyaránt szükség van. A
kielégülés azonban igen komplikált dolog: nincs standardja, csak egyéni
szintje. Vagyis a szelídséghez vezető környezet mindenkinél más lesz, pont
abból és pont annyi, amire szüksége/igénye van. A fizikai és belső egyensúly
megvalósulása kapcsán az emberi motivációk rendszere (Maslow) értelmezhető úgy
is, mint azok az univerzális igények melyek megtámogatását/ kielégülésének
segítését az otthonunktól várjuk.
A fizikai/ fiziológiai igények kielégítése
nem szorul magyarázatra, miközben egy rossz világítás, egy kényelmetlen
elrendezés, egy helység szűkössége, de akár rossz szellőzése okozhat
feszültséget. A biztonság és védettség
igénye fizikai (vagyis bántástól, sérüléstől és sértéstől mentes)
szempontból egyértelmű, intrapszichésen viszont az érzelmi megtartást,
elérhetőséget és érzelmi igények kielégülését képviseli. (Anya-gyermek
viszonyban azt, hogy anya akkor is elérhető érzelmileg, ha épp csúcsra jár a
hisztim, reagál rám, megnyugtat, együttérez, felráz, kizökkent és erre mindig
számíthatok.) Egy otthon tekintetében ez az érzelmi biztonság adódhat a helyhez
való érzelmi ragaszkodásból, abból, hogy érzelmileg jelentőséget képviselő
tárgyaim, tereim közt lehetek. Benne van a kötődés igénye is. A szeretet és valahová tartozás
motivációját élhetjük meg azokban a terekben, melyekben együtt vagyunk. Ennek
az optimuma, kinek milyen közelség-távolság igénye van, leképződik a
térelrendezésben, a zsúfoltságban, a szellősségben, a bútorzat típusában stb.
Ezt az igényt a közös helységek és az intim terek tudják képviselni, mint a
nappali, a hálószoba. A szülői pár kapcsolati zűrjét fokozza, ha nincs mód
nyugodtan még beszélgetni sem, mert zavarják vele a gyermeket, így
frusztrálódhat számtalan igény, mely végül az egymás iránti szeretetet tépázza
meg. Az elismerés, mint kinőhetetlen
nárcisztikus igényünk képviselődhet olyan módon, hogy kellő figyelem juthasson
mindenkire. A fókuszban lét megélhetőségével nő a saját fontosság élményünk,
ezáltal szorosabban kötődünk azokhoz, akiktől ez a vágyunk kielégítődik.
Ellenkező esetre példa a konyha, amely a ház legeldugottabb helysége, és a főző
nő folyton úgy érzi, rá senki sem figyel, hovatovább senkinek nem is fontos,
mely minden más családtag frusztrációs szintjét növeli. Kognitív szükségletünk,
a tudás, a gondolkodás, az értelmi igénybevétel, fejlődés, megértés és
megismerés vágya vetül bele az olvasó/ dolgozó sarkokba, szobákba, ahol ennek a
kielégítése célzódik meg. Frusztrációja, az elmélyülés lehetőségének elvétele,
a szellemi megmozdulás ellehetetlenítése gyakran okozza a „félember” érzést:
egyoldalú fizikai elfáradást, szellemi tompaságot, nehezen megfogható pszichés
diszkomfortot. Az esztétikai igény, a szépség az ízlés szerinti tetszés már
olyan magas motivációs szintnek minősül, amelyre alacsony szocioökonómiai
státuszú embereknél szinte alig jelentkezik (aki éhezik, ritkán töpreng az art
deco íveinek szépségén). Azonban egy otthon harmóniája, rendezettsége,
ízlésessége jól reflektál arra, hogy lakója, milyen kielégítettségű alacsonyabb
szintű motivációi tekintetében: ugyanis, ha az alsóbb motivációk
kielégítetlenek (frusztrálódnak), akkor az esztétikum csorbát szenved. A rend
vagy rendetlenség belső állapotunk leképződése, mely szűken értelmezve annak
jelzése is lehet, hogy valami akadályoztatottság szabotálja e motiváció
megélhetőségét. Végül a legmagasabb szintű, szintén nem mindenkinél megjelenő
motiváció az önmegvalósítás: a bennünk rejlő potenciál kibontakoztatásának
vágya, az alkotás önmagunkból, melynek színtere az otthon bármely pontja lehet:
a konyhatündérnek, a konyhája, az alkotó férfinak a kamrája, a gyermeknek a
szobája/játszósarka. Ez akkor képviselődhet jól, ha saját önkiterjesztő
törekvéseinkkel tisztában vagyunk. És ide kapcsolódik be egy újabb
frusztráció-pont: gyakorta jelenik meg, hogy az emberek fontosnak gondolnak és
képviselni szeretnének életterükben valami olyat, melyre valójában nem vágynak:
példaként az apa, aki a nappaliban dolgozik, mert fontos, hogy a gyerekével együtt
legyen, miközben halálra idegesíti, hogy nem hagyják nyugodtan dolgozni. A
saját igények tisztánlátása elengedhetetlen ahhoz, hogy ne teremtsünk magunknak
feszültséget termelő tereket/elrendezést.
A
kielégített igények azonban önmagukban nem mindig jelentik azt az egyensúlyt,
ami a szelídség is képvisel. Ugyanis sokféle egyéb elvárás is van egy otthonnal
kapcsolatban (ez már végképp nem az én asztalom). Ugyankkor Freud atyánkat
idézném, aki a fejlődés lehetőségét az optimális
frusztrációban látta. (Ha a gyereknevelésre gondolunk, akkor érthető:
mindig a gyermek képességeit optimálisan megterhelő feladat képes fejlődést
eredményezni.) Egy otthonnak számtalan olyan pontja van, mely ezt hivatott
képviselni, azonban frusztrációt csak akkor okoz, ha ez nem optimális mértékű.
Egy
másik felvetés a szelídítéshez a pszichés
rutin. Mindenkinek van egy megnyugtató, saját balanszának megteremtésére
fordított rutinszerű működése, amit nagyrészt tudattalanul jár be nap mint nap.
Olyan sajátos igények ezeket, melyekhez ragaszkodunk és inkább lelki értelemben
van rájuk szükségünk, mintsem racionális vagy fizikai értelemben (ilyen a kertben
fogyasztott reggeli kávé). De ebben is lehet frusztrálódni. Egy ház előszobája
az átzsilipelés a külvilágból a belső, intim szeretet-kapcsolati térbe. A
külvilági szerepek levétele, az áthangolódás a külsőből a bensőségesbe. A tisztálkodó
helységek, melyben önmagunk fizikai leplezetlen testével kettesben lehetünk:
annak a megteremtése, hogy jóban legyünk a testünkkel, hogy szeretni és ápolni
tudjuk. Legyen megállóhely, és elvonulást jelentő tér, a befelé figyeléshez, az
önmagunkban léthez, ahol szerepektől és funkcióktól mentesen magunkkal
kétszemközt lehetünk. Tudjunk felpezsdülni, erőt gyűjteni, felszívni magunkat,
aktivitás szintet fokozni. Sorolható még, de valójában az egyén dönti el, hogy
az ő belső rutinja mit kíván, s ez valódi igény vagy csak önmaga felé
támasztott elvárás.
Az
otthon szelídítő küldetése pszichológiai szempontból arról szólhat, hogy
megtámogassuk a bennünk lévő egyensúlyra törekvést, tudomásul véve önmagunk
egyéni egyen-súlypontjait és egyen-ellen-súlypontjait. Ezzel a kisimult(abb)
működéssel könnyebb önmagunkkal és így másokkal is jól együtt lenni, s a
világgal is kiegyezni.
