MI A CÉLOM?

1. Ez a munka megalapozza és meghatározza saját tervezői szemléletemet, ami a későbbiekben is motivál, inspirál és további célt ad az építészeti tevékenységemnek, úgy hogy közben - reményeim szerint - az emberek közös céljai érdekében munkálkodom.

2. A szemléletem a szelídítés fogalmára épül, ami feltételezésem szerint alapvető és pozitív emberi tulajdonságunk/képességünk, ami bizonyos mértékben az életünk minden területén jelen van, de jelenleg mégsem fektetünk rá hangsúlyt.

A szelíd más szóval humánus, vagyis emberséges. A szelídítő tervezői szemlélet keresi az egyensúlyt a világ és az ember kapcsolatában, célja, hogy az állandó értékeket kiemelje és úgy alkosson (újat), hogy közben emberséges marad.

A szelídítő képességünket az építészet területén alkalmazva, olyan környezet kialakítása válik lehetségessé, ami egyszerre hat szelídítően az emberek közti kapcsolatokra és a (meglévő) mesterséges/épített környezetre. (Mesterséges: minden amit az ember hoz létre, ami mögött szándék van).
Én elfogadom azt az állítást, hogy az ember a környezetével folyamatos interakcióban, azaz kölcsönhatásban van. Vagyis a környezet hat az emberre, s ezzel egy időben az ember is hat a környezetére (Dúll Andrea, 2002). Ha szelíden állok a mesterséges környezet megalkotásához, akkor feltételezem, hogy ez a beépített szándék vissza fog hatni a leendő lakókra és az épület közegére (mindennemű/összetett környezetre). Ez segítheti az emberek közötti együttműködést, a kölcsönös bizalom és tisztelet kialakulását.

3. Kiknek van a legnagyobb szüksége a szelíd(ítő) szemléletre?
Bárkinek szüksége lehet rá, akit frusztrál, bánt, betegít a környezete, amiben él. Az egyszerű embertől, akit megőrjít hogy mindig shoppingolni kell/akar, a széteső családban kínlódókon keresztül, a bántalmazó és bántalmazott gyerekekig/felnőttekig, az emberi agressziótól (közvetlenül, vagy közvetve) szenvedők sora hosszú… (megjegyzés: Ez a betegítés általában nem tudatosul.)

Ezért erre a szemléletre legnagyobb szüksége a többi embertől, a társadalomtól, a természetes és mesterséges környezettől elvadult embereknek van. Akik részben vagy teljesen elvesztették emberségüket. - Akik ártanak az embertársaiknak és a (természetes, mesterséges) környezetüknek. Az agresszív viselkedés és a bűncselekmények kiváltó oka, az ártatlan gyermekkorban elszenvedett sérüléseken túl, gyakran a mesterséges világból áradó (többek közt fogyasztásra, birtoklásra ösztönző) provokáció. (Például van egy kilátástalan helyzetű és egyben láthatatlan figura, aki úgy érzi szüksége van menő telefonra, márkás ruhákra (autóra, villára) vagy csak szimplán sok-sok pénzre ahhoz, hogy valaki legyen, hogy tiszteljék őt, (mert ilyen példákat lát). S mivel az ehhez szükséges pénzt meg lehet szerezni törvényes és törvénytelen úton is, a helyzetéből fakadóan és az élet diktálta tempó közrejátszásával a gyorsabb utat választja, vagyis lop, csal, fenyeget, bántalmaz stb. Képtelen a mesterséges környezettel (tárgyakkal) harmóniában élni, ösztönösen akar birtokolni, halmozni miközben soha semmilyen egészséges viszony nem alakulhatott ki közöttük. A tárgyat, a teret nem érti, csak a státusz üzeneteit fogja a tömegpszichózis hatására. Ahhoz, hogy megszelídítsünk valamit, meg kell ismernünk, meg kell értenünk, el kell fogadnunk és párbeszédet kell teremtenünk vele.

Így azok felé fordulok, akik büntetés-végrehajtási intézetben töltik az életük egy részét és onnan próbálnak visszatérni a civil életbe. Azért választok ilyen szélsőséges példát a szelíd ház első megjelenésére, mert ez a kiélezett helyzet jól szemléltetheti az elképzelésem működését, és ez a réteg az, akikkel kevesen foglalkoznak, mert még mindig erősebb a bosszúvágy az emberekben, mint a hosszú távú gondolkodásra való hajlam. Számomra egyértelművé vált, hogy meg kéne reformálni (szelídíteni) a büntetési mechanizmusokat, a kizárólagos büntetés nem éri el a kívánt célt, a visszaesések nagy száma bizonyítja a jelenlegi rendszer sikertelenségét. (De ez egy következő feladat, amihez nagy tömegek szemléletváltására lenne szükség). Az én tervem egy pillanatnyilag is életszerű helyzetből indul ki, miszerint a társadalomból szándékosan kiszakított és semmittevésre kényszerített egyének nem tudnak megbirkózni a börtönben töltött idő és a szabad élet között tátongó szakadékkal.
Ezeknek az embereknek nem megoldott a társadalomba való vissza/beilleszkedésük. A legtöbb börtönben nincs kapacitás a reintegrációs tevékenységre. Léteznek civil szervezetek, akik segítik őket, egyre több a reintegrációjukra irányuló kezdeményezés, de ezek közül egyik sem fektet hangsúlyt a téri, tárgyi környezet kialakításában rejlő, akár terápiásan is ható lehetőségekre, holott a börtönből szabadulók helyzetét figyelembe véve, felbecsülhetetlen jelentősége lehet a mesterséges környezettel való harmonikus viszony kialakulásának, és a nonverbális/vizuális/fizikális kommunikáció felőli megközelítéseknek.


4. Így jutottam arra a döntésre, hogy a szelíd ház projekt első megjelenése a fogvatartásból szabadulóknak fog szólni. A lakhatásukat, az emberi kapcsolataik erősítését, a munkához való viszonyuk fejlődését és a tanulási lehetőségeiket fogja támogatni az építészet (a téri és tárgyi környezet) eszközeivel.

Az építészeti programom megalkotásánál a Váltó-sáv Alapítvány ún. félutas ház működésére tett szakmai javaslatából indultam ki. (Ez nem építészeti/téri javaslat).
A Feldmár Intézet B-Terv projektjének (lakóközösség börtönviseltek társadalmi visszailleszkedésének támogatására) alapelvei és működése erősíti a témám aktualitását és létjogosultságát.